Üdvözöljük a

Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

A Bizottság vitát nyitott a biztonsági és védelmi unióról

2017. június 23.

Figyelemmel a Bizottságnak az Európa jövőjéről szóló fehér könyvére, a vitaanyag különböző forgatókönyveket vázol fel arra vonatkozóan, miként lehetne kezelni az Európát érintő fokozódó biztonsági és védelmi fenyegetéseket, illetve növelni Európa saját védelmi képességeit 2025-ig.

Úton a tőkepiaci unió

2017. június 21.

Csaknem két évvel a tőkepiaci unióra vonatkozó cselekvési terv elindítása után a Bizottság újabb fontos kezdeményezéseket terjesztett elő a reformprogram célszerűségének biztosítására.

"Európa mozgásban" - a mobilitás és a közlekedés modernizálása

2017. június 16.

Az „Európa mozgásban” egy széles körű kezdeményezéscsomag, amely javítja a forgalom biztonságát; támogatja a méltányosabb úthasználati díjakat; csökkenti a szén-dioxid kibocsátást, a légszennyezést és a közlekedési dugókat; mérsékli a vállalkozásokat terhelő bürokráciát; harcol az illegális foglalkoztatás ellen, valamint megfelelő körülményeket és pihenőidőt biztosít a dolgozók számára. Ezen intézkedések hosszú távú előnyei messze túlmutatnak a közlekedési ágazaton, hiszen támogatják a munkahelyteremtést, a növekedést és a beruházásokat, erősítik a társadalmi méltányosságot és Európát határozottan az alacsony kibocsátás felé terelik.

2018. évi uniós költségvetés: középpontban a munkahelyek, beruházások, migráció és biztonság

2017. június 14.

A 2018-ra szóló költségvetési tervezet 161 milliárd eurót kitevő kötelezettségvállalásokkal azt célozza, hogy több munkahelyet teremtsen, különösen a fiatalok számára, valamint hogy fellendítse a növekedést és a stratégiai beruházásokat.

EU–Kína kapcsolatok – gyakran feltett kérdések

2017. június 12.

Miért fontosak egymásnak Kína és az Unió? Milyen eredményekre törekszik az EU Kínával kapcsolatban? Mik az Unió és Kína kereskedelmi és befektetési prioritásai? Hogyan szállhat szembe az Unió a kínai tisztességtelen versennyel? Az Európai Bizottság tájékoztatójából mindezek és egyéb kérdések is választ kaptak.

Az Európai Szolidaritási Testület első résztvevője Budapestre érkezett

2017. június 7.

Az Európai Szolidaritási Testület (ESZT) első tagja megérkezett a projekthelyszínre, méghozzá Budapestre. Manon Levrey 22 éves, francia és az ESZT-nek köszönhetően csatlakozott a Duna Transznacionális Programhoz. Feladata Interreg tudósítóként sikeres, szolidaritással kapcsolatos projektek kommunikálása 14 Duna-menti országban. 

A 27 tagú EU útja 2025-ig - forgatókönyvek az együttműködésre

2017. június 5.

Mi lesz az EU jövője? Az Európai Bizottság előterjesztette az ún. fehér könyvet, ami a következő évtized Európát érintő főbb kihívásait és lehetőségeit vázolja fel. Öt forgatókönyvet mutat be arról, miként alakulhat az Unió 2025-ig attól függően.

Sikertörténetek az uniós befektetések mögött

2017. június 2.

Minden európai uniós befektetés mögött van egy emberi történet is. Történetek diákokról, gyakornokokról, pályakezdőkről, ingázókról, dolgozókról, gazdákról, vállalkozókról, kereskedőkről, kézművesekről, kutatókról... Ők tudják a leghitelesebben megosztani tapasztalataikat. Fekete Zsóka élelmiszermérnöki tanulmányai elvégzése után uniós támogatással saját vállalkozásba kezdett, és egy mangalicafarmot hozott létre.

Az európai védelem jövője - lépések

2017. május 31.

A Juncker-Bizottság hivatalba lépése óta kiemelt témaként kezeli Európa megerősítését a biztonsági és védelmi ügyekben. Mivel Európa szomszédságában egyre romlik a biztonsági helyzet, és erőteljes gazdasági érvek szólnak amellett, hogy az EU tagállamai szorosabban együttműködjenek a védelmi kiadásokkal kapcsolatban, a Bizottság úgy véli, eljött az ideje, hogy lépéseket tegyünk a biztonsági és védelmi unió felé.

Kötelezettségszegési eljárások helyzete

2017. május 26.

Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz azon tagállamokkal szemben, amelyek nem tettek eleget az uniós jog alapján rájuk háruló kötelezettségeiknek. Ezek a különböző ágazatokat és uniós szakpolitikai területeket érintő határozatok arra irányulnak, hogy a polgárok és a vállalkozások érdekében biztosítsák az uniós jog megfelelő alkalmazását.

Online film- és tévénézés külföldön

2017. május 24.

Megszavazta az EP az online tartalomszolgáltatások határokon átnyúló hordozhatóságát szavatoló új szabályokat. Az Európán belül utazók gyakran szembesülnek azzal, hogy külföldön nem férnek hozzá azokhoz az online filmekhez, zenékhez, játékokhoz, tévéadásokhoz, amelyekre otthon előfizettek.

Az EP által elfogadott szabályok értelmében a szabadságukat, tanulmányaikat töltő vagy üzleti úton járó uniós állampolgárok nemsokára korlátlanul élvezhetik ezeket. 

Visszatérés Schengenhez - a belső határellenőrzések folyamatos megszüntetése

2017. május 19.

A Bizottság azt ajánlja, hogy Ausztria, Németország, Dánia, Svédország és Norvégia a következő hat hónap folyamán fokozatosan szüntesse meg az egyes schengeni belső határaikon jelenleg végzett ideiglenes határellenőrzéseket. Bár a helyzet tovább stabilizálódik, Görögországban még mindig jelentős számú irreguláris migráns és menedékkérő tartózkodik. Ezért biztosítási intézkedésként és az alternatívák megvalósításáig a Bizottság azt javasolja a Tanácsnak, hogy utolsó alkalommal hosszabbítsa meg a határellenőrzéseket, tehát hat hónap múlva meg kell szüntetni azokat.

Áthelyezés és áttelepítés: a Bizottság felszólította az összes tagállamot, hogy teljesítse kötelezettségeit

2017. május 15.

A Bizottság elfogadta az uniós szükséghelyzeti áthelyezési és áttelepítési mechanizmusról szóló tizenkettedik eredményjelentését, amely a 2017. április 12. óta végrehajtott intézkedéseket értékeli.

Digitális egységes piac - félidős értékelés

2017. május 10.

Az értékelés számba veszi az eddigi eredményeket, felszólítja a társjogalkotókat, hogy mihamarabb foglalkozzanak a már benyújtott javaslatokkal, és felvázolja, milyen további intézkedéseket tervez az online platformok, az adatgazdaság és a kiberbiztonság területén.

Újrakezdés: az EP szerint felül kell vizsgálni az EU–Törökország kapcsolatokat

2017. május 8.

Habár az EU és Törökország a migrációs politikától kezdve a kereskedelemig szinte minden területen együttműködést folytat, a török demokrácia helyzete, a média szabadságának korlátozása és a börtönbe zárt újságírók miatt a kapcsolat az utóbbi időben egyre feszültebbé vált. A szerdai plenáris vitán számos EP-képviselő egyenesen a török csatlakozási tárgyalások felfüggesztését és az EU–Törökország kapcsolatok újragondolását kérte.

Létrejött az Európai Ügyészség húsz tagállam támogatásával

2017. június 21.

Következő lépésként az Európai Parlament egyetértésére van szükség. A hivatal létrehozását követően a független uniós főügyész hatáskörrel rendelkezik majd arra, hogy nyomozást és büntetőeljárást indítson az uniós költségvetést érintő bűncselekményekre – például az uniós forrásokkal kapcsolatos korrupció vagy csalás és a határokon átnyúló héacsalásra – vonatkozóan.

Uniós fogyasztóvédelem - 10-ből 6 elégedett online vásárló

2017. június 19.

Az uniós fogyasztói szabályok hozzájárultak a fogyasztói bizalom javításához: 2016-ban tízből majdnem 6 fogyasztó (58%) érezte úgy, hogy megfelelő védelemben részesül, amikor interneten vásárol valamit egy másik tagállamból. Összehasonlításképpen ez az arány 2003-ban egy a tízhez volt (10%). Tízből hét személy számolt be arról, hogy kihasználta az árukra vonatkozó, ingyenes, legalább két éves jótállás előnyeit. Ugyanakkor továbbra is fennáll számos probléma a fogyasztói jog alkalmazásában, amelyeket az Európai Bizottság orvosolni kíván. 

"Roam Like at Home" - mai naptól megszűntek a roamingdíjak az EU-ban

2017. június 15.

Korábban, amikor másik uniós országba utaztunk, a mobilhálózat-üzemeltető más, magasabb tarifát számlázott ki az adott országban folytatott mobil kommunikációért (mobiltelefon, SMS, adatforgalom). Az elmúlt 10 év során az EU fokozatosan elkezdte előírni a mobilszolgáltatók számára, hogy a fogyasztók érdekében jelentősen csökkentsék a barangolási díjakat. 2017. június 15-től, ha egy másik uniós országba utazunk, megszűnnek a barangolási díjak.

 

100 millió euró támogatás 69 innovatív kkv-nak, köztük egy magyar cégnek

2017. június 13.

A „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogram égisze alatt 21 ország 69 innovatív kis- és középvállalkozása részesül rövidesen összesen közel 100 millió euró uniós támogatásban. A legutóbbi fordulóban egy magyar innovatív céget választottak ki: az Mcule.com Kft. online gyógyszerkutatási platformjának vegyianyag-adatbázisa fejlesztésére fordíthatja az EU-forrást.

Új uniós adatvédelmi rendelet – milyen következménnyel jár a magyar KKV-k számára?

2017. június 9.

2018. május 25-től az EU Általános Adtavédelmi Rendelet (General Data Protection Regulation, GDPR) szabályait kell alkalmazni az adatkezelés területén minden uniós tagállamban, így Magyarországon is. Az addigi türelmi időben az adatkezelő cégeknek és nemzeti hatóságoknak fel kell készülniük az új követelmények teljesítésére.

"Fedezd fel Európát!" - Kutass!Filmezz!Utazz! - videópályázat középiskolások számára

2017. június 6.

A Római Szerződés aláírásnak 60. és az ERASMUS+ program 30. évfordulója alkalmából az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztató Irodája, a Miniszterelnökség és a magyarországi Europe Direct tájékoztató irodák videópályázatot hirdetnek középiskolások számára.

Az EU semmire se jó?

2017. június 5.

Sokan gondolják, hogy az EU már a múlté, elavult. DE valóban így van ez? Az EU elődjét, az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából készült az alábbi videó, ami emlékeztet arra tömören, mit is jelent az EU.

Az Európai Bizottság megtette ajánlásait a magyar gazdaság fejlesztésére

2017. június 1.

Az Európai Bizottság minden évben részletesen elemzi az uniós tagállamok költségvetési, makrogazdasági és strukturális reformokról szóló terveit, és a következő 12–18 hónapra országspecifikus ajánlásokat fogalmaz meg a számukra. Az EU és az euróövezet gazdasága a jelek szerint stabil lábakon áll. 2016-ban mind az EU, mind az euróövezet növekedési rátája 2% körüli volt, az államháztartások helyzete javulóban van, a foglalkoztatás pedig közel 233 millió fős rekordot ért el.

Az európai fürdővizek minősége minden eddiginél kiválóbb

2017. május 29.

A 2016-ban megvizsgált európai fürdőhelyek több mint 85%-a kiérdemelte a legmagasabb „kiváló” minősítést, ami azt jelenti, hogy ezeken a helyeken a fürdővíz jórészt mentes az emberi egészségre és a környezetre ártalmas szennyezőanyagoktól. A fürdőhelyek több mint 96%-a megfelelt az európai uniós szabályok alapján felállított minimumkövetelményeknek.

MI LESZ VELED EU? - 5 forgatókönyv - 5 jövőkép

2017. május 25.

Menjen minden tovább, ahogyan eddig, vagy csak az egységes piacban legyen együttműködés, vagy többsebességes legyen az EU, vagy kevesebb területen legyen közös munka, de hatékonyabban, vagy minden területen több hatáskört és erőforrást osszanak meg a tagállamok? Komoly forgatókönyvek a jövő EU-járól. 

Az EB jelentést tett az Alapjogi Charta 2016-os Unión belüli alkalmazásáról

2017. május 22.

A jelentés felvázolja, hogy az EU 2016-ban milyen kezdeményezéseket tett az alapvető jogok megerősítésére. Megvizsgálja továbbá, hogy e jogokat 2016-ban hogyan alkalmazták a különféle uniós szakpolitikákban és a tagállamokban.

Európát ünnepeltük Veszprémben

2017. május 17.

A Veszprém Megyei Europe Direct Iroda Európa-napot szervezett május 14-én Veszprémben. Az Európa-nap története Robert Schuman 1950. május 9-én tett nyilatkozatáig nyúlik vissza. A francia külügyminiszter ebben a nyilatkozatban vázolta fel azt a gazdasági és politikai együttműködést, ami hosszú távon jólétet és békét hozhat Európa országainak. Az elgondolás megtestesülése volt az 1957-ban létrehozott Európai Gazdasági Közösség, mely az EU-t megalapozta. Május 9-ét mind a 28 tagállamban a béke és egység napjaként ünneplik.

2017. tavaszi gazdasági előrejelzés: stabil növekedés

2017. május 12.

Az európai gazdaság immár ötödik éve élénkül, és a fellendülés mostanra valamennyi uniós tagállamban érzékelhetővé vált. Magyarországon 2016-ban 2,0%-ra lassult a gazdasági növekedés, de az előrejelzés szerint a lakossági fogyasztásnak és az újra növekvő beruházási tevékenységnek köszönhetően ismét felgyorsul (2017: 3,6%, 2018: 3,5%).

BREXIT: Megkezdődhetnek a tárgyalások

2017. május 8.

A biztosi testület ajánlást küldött a Tanácsnak, hogy nyissa meg az Egyesült Királysággal az 50. cikk szerint folytatandó tárgyalásokat. Az ajánlás magában foglalja a tárgyalási irányelvek tervezetét. Erre a jogi felhatalmazásra a politikai iránymutatások Európai Tanács általi szombati elfogadását követően kerül sor.

Az Európai Tanács iránymutatásai a brexit-tárgyalásokra vonatkozóan

2017. május 4.

Az Európai Tanács 2017. március 29-én kézhez kapta az Egyesült Királyság azon szándékára vonatkozó bejelentését, hogy kilép az Európai Unióból és az Euratomból. Ezzel lehetővé vált, hogy a tárgyalások a Szerződésben előírtaknak megfelelően megkezdődjenek. Az iránymutatások meghatározzák az EUSZ 50. cikke értelmében folytatandó tárgyalások keretét, valamint azokat az átfogó álláspontokat és elveket, amelyeket az Unió a tárgyalások során érvényesíteni fog.